LányokGaléria
ArkaChopa·

Veszélyes üzem

E hónapban egy nagyon furfangos csalás áldozata lettem, míg vásároltam egy barkácsáruházban. Egyszerűen csak egy szerszámért tértem be, ami egy traumatikus élménnyel zárult. Ne legyél naív, nehogy azt gondold, hogy ezek a dolgok mindig mással történnek meg, bármikor bárhol veled is megtörténhet. Nyugodtan pakolásztam a vásárolt holmit a csomagtartóba, amikor két fiatal lány, odajöttek és elkezdték mosni az autót a magukkal hozott vizes vödörből. Míg ezt csinálták, a nedves pólójukat a szélvédőhöz dörgölték. Egyszerűen képtelen voltam levenni róluk a szemem. Miután végeztem a bepakolással, borravalót akartam adni, mire ők nem fogadták el, hanem megkértek, hogy vigyem el őket a Metróba.Természetesen beleegyeztem. Erre ők gyorsan beültek a hátsó ülésre. Ahogy elindultunk, vadul egymásnak estek, csókolóztak, ölelték, fogdosták egymást. Egyszer csak az egyik előre mászott az első ülésre, és orálisan kezdett foglalkozni velem, erre a másik meg ellopta a pénztárcám. Nekem így lopták el a pénztárcám ebben a hónapban, másodikán, negyedikén, kilencedikén, kétszer tizenkettedikén, majd tizennegyedikén, és valószínűleg el fogják lopni ezen a hétvégén is, miután veszek magamnak egy újabb pénztárcát, amibe megint nem teszek majd egy vasat sem. Haverommal végül sikerült lencsevégre kapnom a pernahajder lányokat. Kérlek ti is figyeljetek! Bárhol felbukkanhatnak. :|
Veszélyes üzem - 1
1 / 30
41
7
12710

💬7 Comments

Sort:

Jelentkezz be a hozzászóláshoz

Bejelentkezés

Hasonló posztok