Viccek, írásokSzöveges poszt
Lina2007·

Női profizmus!

A végső teszt volt csak hátra. Az egyik férfit egy fémajtó elé vezették, és egy pisztolyt adtak a kezébe. - Nekünk tudnunk kell, hogy ön minden parancsunkat végrehajtja, akármik is a körülmények. Az ajtó mögött lévő szobában a felesége ül egy széken.Magának meg kell ölnie őt. - Maga komolyan beszél? - hitetlenkedik az első férfi - Én sosem tudnám megölni a feleségemet. Az ügynök erre így szól: - Akkor maga nem a megfelelő ember ehhez a munkához. A második férfinak ugyanezeket az instrukciókat adták. Ő elvette a fegyvert és bement a szobába. Sokáig csend volt. Aztán úgy öt perc múlva a jelölt könnyes szemekkel kijött. - Én megpróbáltam, de nem tudom megtenni - mondta. - Magában nincs meg, ami ehhez kell - így az ügynök - vigye a feleségét és menjenek haza. Végül csak a nő maradt hátra. Neki a férjét kellett volna megölnie. El is vette a pisztolyt és bement a szobába. Lövések hallatszottak, egyik a másik után. Aztán sikoltozást hallottak, csattanásokat, döngéseket. Néhány perc eltelte után csend lett, majd az ajtó lassan kinyílt, és a nő állt a küszöbön. Megtörölte verejtékező homlokát s aztán így szólt: - Fiúk, nem mondtátok, hogy a pisztolyban csak vaktöltények vannak! A székkel kellett agyonvernem ...
6
1
1607

💬1 Comment

Sort:

Jelentkezz be a hozzászóláshoz

Bejelentkezés

Hasonló posztok