Háborús szörny
A StuG III sikerével a páncélvadász feladatkörben, a hadsereg vezetése a náci Németországban úgy határozott, hogy a meglévő páncélozott harci járművek alvázait fogja használni a páncélvadászok alapjának, nehezebb lövegek és vastagabb páncél felhelyezésével. A német páncélvadászoknak nem volt tornyuk és ebből származóan képesek voltak nagyobb kaliberű lövegeket befogadni. A torony hiánya csökkentette a gyártási időt és az árat, kevesebb komplex összetevő volt szükséges a gyártáshoz. 1942 elején a Heereswaffenamt bejelentette igényét egy új nehéz rohamlövegre, amely a gyalogság támogatására és páncélelhárításra egyaránt alkalmas. 1942. május 8-án Adolf Hitler parancsára a 128 mm-es löveget inkább használják a páncélvadász feladatkörre, mint a gyalogsági támogatásra. A lőgyakorlatokon a 128 mm-es löveg magas találati százalékot mutatott; csak úgy mint a kisebb kaliberű 88 mm-es és 105 mm-es lövegek tesztelésénél. 1943 elején döntést hoztak arról, hogy egy 128 mm-es ágyút helyezzenek egy Panther vagy Tiger I alvázra, így létrehozva egy nehéz rohamlöveget. A Panther alváz alkalmatlannak bizonyult, miután egy fa makettet készítettek a tervezetről. 1943. október 20-án egy másik fa makett készült a Jagdtiger-ről, amely egy Tiger II alvázon volt, ezt be is mutatták Hitlernek Kelet-Poroszországban. Végül a jármű alapjául a Pz.Kpfw. VI Ausf. B Tiger II harckocsi alvázának módosított változatát választották. A főfegyverzete pedig a 128 mm-es L/55 csőhosszúságú PaK 44 típusú páncéltörő ágyú lett. A PaK 44-es volt a második világháború legnehezebb páncéltörőlövege: tömege meghaladta a 10 tonnát. Hatalmas tömege következtében gyakorlatilag bevethetetlen volt, szükségszerűnek látszott hát az "önjárósítás". (Egyszerű vontatott lövegként való alkalmazásának lehetetlenségét jól mutatja az a tény miszerint csupán 150 példány készült belőle - ebből 81-et a Vadásztigrisekbe építettek be). A PaK 44-es löveg páncéltörő képessége kiemelkedő volt: 100 méterről 189; 500 méterről 166; 1000 méterről pedig 143 milliméternyi páncélzatot tudott átütni harminc fokos becsapódási szög esetén. Nem létezett akkoriban olyan harckocsi, amelyet ne lett volna képes biztonságos távolságból kilőni. A löveget egy rendkívül erősen páncélozott, doboz-szerű felépítményben helyezték el, amelyet a Tiger II harckocsi 400 milliméterrel meghosszabbított alvázára építettek rá. A Jagdtigert kétféle felfüggesztéssel és futómű-rendszerrel gyártották: míg a vadászpáncélosok egy része a Tiger II-eseken alkalmazott Henschel-féle átlapolt 800 mm átmérőjű görgőkön gurult, addig a másik része a Dr. Porsche által tervezett 700 mm átmérőjű görgőkön közlekedett. A Henschel-féle futómű mellett szólt viszonylag kis tömege (egy görgő "csupán" 200 kg), ugyanakkor komoly hátrányt jelentett a nehéz karbantarthatóság: egy belső görgő cseréje vagy tisztítása esetén legalább 3 másikat kellett eltávolítani ahhoz, hogy hozzáférjenek a problémás darabhoz. A Porsche-féle görgő-rendszert viszonylag könnyű volt karbantartani, mivel a görgők nem takarták egymást, viszont egyetlen görgő tömege majdnem fél tonnát nyomott. Dr. Porsche Jagdtigere 1,2 tonnával volt könnyebb a Henschel cég által tervezett vadászpáncélosnál, ugyanakkor a Henschel Vadásztigrisének gyártása olcsóbb volt és 450 munkaórával kevesebbet igényelt a Porsche-változatúhoz képest. Mivel a Birodalom végnapjait élte, igen fontos volt, hogy minél rövidebb idő alatt minél több harcjármű minél olcsóbban készüljön, ezért az erőforrásokat a Henschel-változat gyártására koncentrálták. A teljes legyártott mennyiség nagy részét a Henschel-változat alkotta: 88 Jagdtigerből 77 gurult átlapolt futógörgőkön. A Jagdtiger erőforrása a Maybach cég HL 230 P30 típusú 12 hengeres benzinmotorja volt. A motor 600 lóerős teljesítménye igencsak gyengének bizonyult a monstrum 70 tonnás tömegéhez képest: a jármű maximális sebessége műúton 34,6 km/h volt, de ezt a tempót is viszonylag rövid ideig tudta tartani. Az átlagos sebessége 20 km/h körül mozgott műúton, míg terepen ez az érték csupán 10 km/h volt. A nagy tömeg és az alacsony motor teljesítmény mellé irdatlan üzemanyag fogyasztás párosult (8-12 liter/kilométer), ami a jármű hatótávolságát terepen 70; műúton 100 kilométerre korlátozta. Figyelembe véve páncélos csapnivaló mozgékonyságát, a háború végi általános üzemanyag-hiányt, a Jagdtiger komolyabb hadműveletekben való részvételre tökéletesen alkalmatlan volt. "Guruló bunkerként" azonban hatékony eszköznek bizonyult a védelmi harcok során. A jármű személyzete hat főből állt: vezető, parancsnok, rádiós, irányzó és két töltő. Utóbbiból azért volt szükség kettőre, mivel a hatalmas PaK 44-es löveg osztott lőszert tüzelt, és így kívánták növelni a tűzsebességet, ami ily módon 4-5 lövést jelentett percenként. A jármű fegyverzetéhez hozzátartozott még egy beépített géppuska, amit egy gömbcsuklós szerkezetbe fogva a homlokpáncélzatba építettek. Szintén a jármű fegyverzetéhez tartozott a Nahverteidigungswaffe ("közel-körzeti védelmi fegyver"). Ez valójában egy 360 fokban körbeforgatható, 50 fokban (fixen) döntött 92 milliméteres gránátvető volt, amelyet a torony tetőpáncélzatába építettek. Alapvető lőszere – amely az űrméretét is meghatározta – a Schnellnebelkerze 39 jelzésű ködgránát volt. Emellett egyszerű lőrésként használva a Wehrmachtnál rendszeresített rakétapisztolyt és annak lövedékeit is bevethették szükség esetén. Ilyen volt például a 2,6 cm Sprenggranatpatrone mit Zeitzünder Lp, amely egy 26 milliméteres, időzített gyújtóval ellátott repeszgránát volt. A 8-10 méteres hatótávolságú lövedéket a gyújtó egy másodperces késleltetés után indította be, így a gránát a földtől mintegy fél-két méteres magasságba robbant. Méretéből adódóan hatása jelentősen elmaradt egy hagyományos kézigránátétól. A repeszgránát mellett még világítórakétát és színes füstjelző lövedéket is ki lehetett lőni. A Jagdtigerek sorozatgyártása 1944 júliusában kezdődött az ausztriai Nibelungenwerke gyáraiban. Mint ahogy az lenni szokott, a gyártás folyamán számos módosítást, fejlesztést hajtottak végre a járműveken a frontról érkezett visszajelzéseket figyelembe véve. A hatodik (Fgst.305006 alvázszámú) járműtől kezdve lövegtámaszokat szereltek a jármű elejére, hogy tehermentesítsék a lövegfelfüggesztést a hosszabb utazások során. Szintén ezen a járművön alkalmazták először az új lánctalpakat. A Fgst.305011 alvázszámú Jagdtiger kapott utoljára zimmerit borítást. 1944 novemberétől kezdve nem szerelték fel a húsztonnás emelőt a járművek farára és a jármű oldalán található négy pótlánctalp-tartót is hatra cserélték. 1945 februárjában kezdték a járművekre felszerelni a Pilzen-daru alkalmazását lehetővé tevő csatlakozókat. Ez a szerkezet a motor és a sebességváltómű cseréjét tette könnyebbé, ami a típus adottságaiból eredően elég gyakori művelet volt. Néhány nehéz páncélvadászt (Fgst.305020; Fgst.305058; Fgst.305083 alvázszámúakat bizonyosan, de valószínűleg többet is) elláttak egy légvédelmi géppuska állvánnyal, amelyet a hátsó motorháztetőre erősítettek. Gyakorlati alkalmazhatósága igen csak kétséges, hiszen aligha vállalkozott volna rá bárki is, hogy bármiféle fedezék nélkül fel vegye a harcot a Typhoonok és Thunderboltok gépágyú- és rakéta tűzével. Négy járművet 1945 áprilisában 8,8 cm-es PaK 43-as löveggel fegyvereztek fel, mivel hiány mutatkozott a nehezebb löveg-felfüggesztőkből (löveg-bölcsőből). Noha a 8,8 cm-es PaK 43-as teljesítménye kétségkívül felülmúlta nehezebb PaK 44-esét, a megalomániás Führer volt az, aki ragaszkodott 12,8 cm-es lövegek alkalmazásához. Típus: nehéz önjárő páncéltörő löveg Fejlesztő ország: Harmadik Birodalom Gyártási darabszám: 88 Személyzet: 6 fő Hosszúság: 10,65 m Szélesség : 3,6 m Magasság: 2,8 m Tömeg: 71,7 t Páncélzat: 250 mm Elsődleges fegyverzet: 128 mm-es PaK 44, 128 mm-es PaK 44 L/55 Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska Motor: V-12 Maybach HL 230 P30 Teljesítmény: 600 LE (515 kW) Felfüggesztés: torziós rúd Sebesség : 34 km/h Fajlagos teljesítmény: 9,76 LE/t Hatótávolság: 120 km
💬17 Comments
Jelentkezz be a hozzászóláshoz
Bejelentkezés