Elő galamb lövészet, lovas magasugrás, pisztolypárbaj, akadályúszás. Mind-mind olyan sportágak, melyek szerepeltek anno az ötkarikás játékokon. Némelyiket kegyetlen volta, másokat a „sportág” unalmassága miatt szüntették meg. :| barom

Kötélhúzás
Bár szokatlan olimpiai sportágnak tűnhet, a kötélhúzás már az ókorban is népszerű volt, s i. e. 500 körül az ókori olimpiák története során nem egyszer előfordult. Azonban 20 éven keresztül (1900-1920) olimpiai sportágként is szerepelt. A modern olimpiai játékok során a kötélhúzásnál két nyolc főből álló csapat állt szemben egymással. A győzelemhez az egyik csapatnak át kellett húznia a középvonalon a másik oldalról legalább hat lábat. Ha mindez öt perc után sem teljesült, a vonalhoz képest az éppen jobban álló csapatot kiáltották ki győztesnek. Eredetileg egy országból csupán egyetlen csapat indulhatott, azonban a házigazda Nagy-Britanniának az 1908-as játékok során engedélyezték, hogy több csapata is induljon, így történhetett meg, hogy ők nyerték meg az arany-, az ezüst és a bronzérmet is.
Jeu de paume
A jeu de paume a tenisz fedett pályán játszott előfutára volt, talán a mai squash-hoz lehetne hasonlítani. Évszázadokkal ezelőtt még ütő nélkül játszották, kézzel ütötték vissza a labdát, azonban az 1600-as évek végén kesztyűk, majd ütők kerültek a játékosok kezébe. Az 1908-as londoni játékok idején "Real Tennis" néven futó jeu de paume szó szerint tenyérjátékot jelent. Csupán egyetlen olimpia idején lehetett ebben a francia eredetű sportágban megküzdeni egymással, amit csak két ország vállalt: Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, amely párharcból az utóbbi került ki győztesen.
Élő galamb lövészet
Ez a sportág csupán egyszer fordult elő az olimpiák történetében. Az 1900-as párizsi játékokon a cél az volt, hogy lehetőleg minél több madarat lőjön le a versenyző. A madarakat a sportág résztvevőjével szemben egyesével engedték szabadon, és az lett a győztes, akinek a puskagolyója a legtöbb galambot szedte le az égről. A versenyző kiesett, ha két lehetőséget elszalasztott. Az olimpia során közel 300 madarat öltek meg, amelyek maradványai a végére beborították az egész versenypályát. A győztesnek 20 ezer frank ütötte a markát, habár az első négy helyezett megegyezett, hogy megosztja a nyereményt. Egy belga versenyző, Leon de Lunden lett a győztes 21 találattal.
Kötélmászás
A kötélmászás már az első, 1896-os athéni olimpián debütált, amikor csupán két görög tudott feljutni a kötél tetejéig: Nikolaos Andriakopoulos és Thomas Xenakis. A szám általában a gimnasztikai versenyek végén kapott helyet. A kötélmászást ülő helyzetből kiindulva, csak kéz használatával lehetett teljesíteni. Athénban a bírók a versenyző mászási stílusát is pontozták. Az nyert, aki a leghamarabb ért fel a 14 méteres (1896), a XX. századi olimpiákon pedig 7 méteres kötél tetejére. A versenyszám az 1896-os, az 1904-es, az 1906-os, az 1924-es és az 1932-es olimpián szerepelt.
Roque
A roque csupán az 1904-es St. Louis-i olimpián szerepelt a versenyszámok sorában, s csak egyetlen ország, az Egyesült Államok nevezett rá, így három amerikai állt egymás mellett a dobogón. Az első helyet Charles Jacobus, a másodikat pedig Smith Streeter szerezte meg, a bronzérem Charles Brown nyakába került. A játék a krokett egy amerikai változata, igen népszerű volt a XX. század első felében, az optimista szólamok akkoriban a század játékának nevezték. A versenyszámot kemény homokon vagy agyagon játszották, az 1880-as években lett divattá a tengerentúlon. A roque nevű játékban a játékosoknak minél kevesebb ütéssel kell füves vagy finom szemcséjű kaviccsal borított pályán faütővel továbbítani egy golyót. A játék nehézsége, hogy mindezt fémből készített kis kapukon keresztül kell megtennie a játékosoknak, egészen az ellenfél határpálcikájáig.
Motorcsónakverseny
A vízi motorcsónakázás szintén csak egyszer szerepelt az olimpiai játékok között, az 1900-as versenyeken csak bemutatták, míg hivatalosan az 1908-as londoni játékokon volt jelen. Bár az egész verseny ideje alatt viharos szél fújt, a rossz időjárási körülmények ellenére is befejezték a futamot Három kategóriában nevezhettek az országok: az "A" osztályban, ami egy nyílt futamnak számított, a "B"-ben, amelyen a két méter hosszúságot el nem érő hajók és a "C"-ben, amelyen 6,5-8 méteres hajók indulhattak. Franciaország nyerte az "A" kategóriát, a másik kettőben pedig brit versenyzők diadalmaskodtak. A londoni játékok után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a vízi motoros verseny nem illik a játékok sorába.
Lovas távolugratás
Ebben a sportágban a cél az volt, hogy a ló – lovassal a hátán – minél távolabb tudjon ugrani. Az 1900-as játékokon 17 versenyző közül az Extra-Dry nevű lovat megülő, belga színekben induló Constant van Langendonck nyerte a számot 6 méter 10 centis ugrásával. Az olasz Gian Giorgio Trissino és Oreste végzett a 2. helyen 5.70 méterrel, és a francia M. de Bellegarde nyerte a bronzot 5.30 méteres ugrással Tolla nevű lován. A források szerint a nézők és a versenybírók nem voltak megelégedve a látottakkal és a távolságokkal, továbbá nem tartották valami lenyűgöző számnak a lovas távolugratást, így hamar kivették az olimpiai sportágak közül.
Lovas magasugró verseny
A Magasugró verseny döntetlennel végződött a Canela-t lovagoló francia Dominique Gardere, és az Oreste-vel versenyző olasz Gian Giorgio Trissino között, miután mindkettőjük lova tisztán átugrotta az 1.85 métert. A bronzérmet a belga Georges van der Poële kapta Ludlow nyergében, aki sikeresen ugratta az 1.70 méter magas akadályt.
Lovas vadász ugratás
Az Ugratás nagydíj hasonló volt napjaink díjugratás versenyszámához. Valószínűleg 45 indulót neveztek, de végül csak 37 lovas versenyzett. Az első és második helyen belga, míg a harmadik helyen francia lovas végzett:
1. Aimé Haageman, Benton II nevű lovával,
2. Georges van der Poële, Winsor Squire nyergében,
3. Louis de Champsavin, aki Terpsichore-t lovagolta.
Egyéni szinkronúszás
Az első hallásra kissé különös sporteseményre összesen három olimpián került sor: az 1984-es Los Angeles-i, az 1988-as szöuli és az 1992-es barcelonai játékokon. Érdekes, hogy mindhárom versenyen ugyanazon három ország versenyzői álltak a dobogón: Egyesült Államok, Kanada, Japán.
Akadályúszás
Ez a szokatlan úszóesemény igen összetett, azonban rendkívül szórakoztató is volt. Az akadályverseny és az úszás kombinációjaként a versenyzőknek az úszás mellett egy a víz felett lévő rúdon kellett átmászniuk, majd néhány, egymás mellett ringatózó csónak alatt átúszniuk.A verseny a Szajnán zajlott, így a rúd, a csónakok és a minél jobb időeredmény mellett a sportág képviselőinek az áramlatokra is komolyan oda kellett figyelniük. Az 1900-as párizsi olimpia volt az egyetlen a világjátékok sorában, amelyen megrendezték a nem mindennapi eseményt, amelyet a gyorsúszásban is diadalmaskodó, ausztrál színekben versenyző Frederick Lane nyert meg.
Club swinging
A sportesemény az olimpiai ritmikus gimnasztika előfutára volt, amelyben a versenyzők kötelet, karikát, labdát, szalagot és ütőket is használtak. Összesen két olimpián lehettek szemtanúi a nézők a sportágnak: 1904-ben és 1932-ben. Mindkét alkalommal az Egyesült Államok versenyzői vehették birtokba a dobogó valamennyi fokát. A mai ritmikus sportgimnasztikával ellentétben, ennél a versenyszámnál az eszközök nem hagyják el a sportoló kezét. Az olimpiai bírók külön pontozták a versenyzők technikáját és gyakorlatait is.
Pisztolypárbaj
Az 1906-os Olimpia versenyszáma. Annak ellenére, hogy milyen veszélyesen hangzik, nem volt az. A versenyzők ténylegesen nem lövöldöztek egymásra. Ehelyett felöltöztetett próbababákra lőttek.
Távolsági fejesugrás/fejesugrás minél távolabb
Pontosan az, aminek hangzik: fejesugrás a vízbe, és úszni olyan messzire amennyire lehet, karcsapások nélkül. Az 1904-es Olimpia hivatalos száma volt, de ritkuló rajongótábora miatt megszűnt.
Egyéb érdekességek az Olimpia történetéből:
Kezdjük mindjárt egy kis ravaszkodással., amit maga Pierre de Coubertin követett el. Az Óda a sporthoz című művének megszületését ugyanis nem pusztán a lélek felemelő megnyilvánulása szülte, hanem a versenyszellem is. Az 1912-es stockholmi olimpián, a Coubertin vezette Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóvoltából a művészetek is versenyszámként jelentek meg. Az ekkorra már meglett korú, romantikus bárónak természetesen volt annyi realitásérzéke, hogy felmérje, a küzdelmekben számára sok babér nem teremne az olyan sportágakban, mint például az éppen általa életre hívott öttusa, így más utat keresett bajnokká válásához. Nem csupán támogatta a művészi versenyeket, de a maga ódájával nevezett is. Ravaszságát azért némi sportszerűséggel is kombinálta: pályaművét G. Hohrod-M. Eschbach álnéven adta be.
A bírálóbizottság pedig (higgyünk benne) mit sem tudva a turpisságról, oda is ítélte érte az aranyérmet. Arról nem maradt feljegyzés, hogy győzelme kihirdetésekor Coubertin morfondírozott-e szállóigévé vált mondásán, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Az viszont több mint valószínű, hogy maga a mondás valójában nem tőle született, hanem négy évvel korábban Ethelbert Talbot érsek szájából hangzott el először, amikor az első londoni játékok előestéjén olimpiai misét celebrált Szent Pál jelképpé vált katedrálisában.
Furcsának tűnhet, de két téli sportág versenyszámai is szerepeltek nyári játékokon. 1924-ben, az első hivatalos chamonix-i téli olimpiát megelőzően, Antwerpenben először és utoljára jégkorongban is osztottak érmeket. Antwerpenben a klasszikusan téli sportágak közül még műkorcsolyában is hirdettek győzteseket, amely a jégkoronggal ellentétben már 1908-ban, a londoni olimpián is szerepelt, és összesen négy versenyszámban avattak győztest. A férfi és női versenyen kívül párosban és "különleges mutatványokban is".
Az 1912 és 1948 közötti játékokon irodalmi, építészeti, festészeti, szobrászati és zenei érmeket is átadtak azoknak a művészeknek, akik sport témájú alkotásokkal pályáztak, és e "versenyszámokban" is akadnak kiugró magyar eredmények. Az első újkori olimpián úszásban két elsőséget is szerző Hajós Alfréd "Az ideális olimpiai stadion" című terve az 1924-es párizsi olimpia építészeti versenyén második helyezést ért el. 1928-ban Mező Ferenc "Az olympiai játékok története" című munkájával pedig olimpiai bajnok lett az irodalomverseny epikai művek kategóriájában. Négy évvel később szobrászatban, Hajós Alfrédhoz hasonlóan szintén második helyen végzett Miltiades Manno Birkózók c. alkotásával.
Londonban, ahol 2012-ben harmadszor (az elmaradt, de hivatalosan számon tartott 1944-es játékokkal együtt negyedszer) rendeznek nyári olimpiát, megállapíthatjuk, hogy mint minden másban, az angolok a sportban is igyekeztek minél több furcsasággal meglepni a világot. A hagyományőrző britek például már 1908-ban szakítottak az olimpia egyik legnagyobb hagyományával, tudniillik a maratoni futás hivatalos távjával. Történt, hogy a derék brit alattvalók a pályát az uralkodó windsori kastélyától az olimpiai stadion királyi páholyáig jelölték ki. Ez viszont hosszabb volt az addig hivatalos 40 kilométernél. A 25 mérföld és 385 yard, azaz 42 kilométer és 145 méteres távolság 1921-től lett a maratoni futás hivatalos távja. Az angolok ugyanis nem rúgnak fel anélkül egy tradíciót, hogy rögvest ne teremtenének egy másikat.
Források: http://www.thedailybeast.com, http://mult-kor.hu, wikipedia, http://www.ksh.hu, http://www.games-encyclo.org/, http://plazilla.com, http://www.zeit.de, http://www.ftchinese.com.

14 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!