Gyönyörű gépek ! :D :yeah:

A 19. század közepén Angliában alakult a gyár George Townsend & Co néven. A kezdeti időkben gépalkatrészeket gyártottak, majd ezt követően kerékpárgyártásba fogtak.
1890-ben új befektetői csoport vette át a cég irányítását. A Royal Small Arms Company-val karöltve fegyvergyártásba kezdtek.1893-ban ezen új szövetségnek köszönhetően a Royal szó az Enfield elé került és létrejött a Royal Enfield márkanév és a mai napig használatos szlogen: "Made like a gun" (Úgy készül, mint egy fegyver.)
1899-ben piacra dobták az első motorkerékpárjukat. Ezek három és négykerekű verzióban készültek. Meghajtásukat egy 1,5 Lóerős Francia De Dion "erőgépre" bízták. 1900-ban egy Royal Enfield az Angol országúti bajnokságon ezüstérmet szerzett. Ezen a sikeren felbuzdulva a gyár elkészítette első autóját is. Az autók meghajtását szintén a már jól bevált De Dion erőforrásra bízták. Az "aszfaltszaggató" itt már 8 lóerőt teljesített. Ezeket az autókat kizárólag sárga színre festették, ezért az emberek a Royal Enfield autókat csak "a sárga autó"-nak hívták.
Az autógyártás csak egy rövid szakasza volt a gyár történetének 1909-ben egy motorkiállításon bemutatták a nagyérdeműnek a 2,25 lóerős V Twin elrendezésű motorjukat. 1911-ben pedig piacra dobtak egy 2,45 lóerős "izompacsirtát", ezt a modellt 1914-ig gyártották.
1914-ben az első világháború folyamán, a Royal Enfield megrendelést kapott az Angol hadseregtől, és az Orosz cári hadseregtől harci motorkerékpárok leszállítására. A háborús motorok 6 Lóerős motorokkal voltak felszerelve, megtalálható volt köztük a géppuskával felszerelt típustól, a betegszállító oldalkocsis modellig szinte minden. Ebben az időben kezdték alkalmazni a saját fejlesztésű 225 köbcentis V Twin kétütemű, valamint a 425 köbcentis V elrendezésű motorokat.
1917-ben az Angol rendőrségnek is Royal Enfield motorokra esett a választásuk.
Az 1925-ös Six Days Trial verseny rajtjánál már több Royal Enfield motor volt jelen, Ezt megelőzően 1924-ben bemutatták az első négyütemű (JAP) blokkal szerelt paripákat. 1931-ben már négyütemű 4 szelepes egyhengeresek dübörögtek az Enfieldekben, ekkor keresztelték el Bullet névre a termékeket. A második világháború alatt szintén a hadsereg rendelései kapták a főszerepet. 1948-ban elkészült a Triumph Speed Twin ellenfelének számító Royal Enfield 500 Twin.
1949-től Indiában is megkezdték a gyártást.
1951-ben a Royal Enfield-nek volt a világon a legszélesebb modellkínálata. Az 1950-es évektől az Indiai hadsereg volt a Royal Enfield gyár legerősebb vásárlója. Mivel az indiai törvények értelmében a hadsereget csak az Indiában gyártott "hazai" motorokkal lehet felszerelni ezért a Bullet-ek gyártását Indiába helyezték át 1961-ben.
Az USA-ban 39-ből 31 versenyt Royal Enfield nyert. Eddie Mulder még az igazán extrém Big Bear enduro versenyt is megnyerte egy Royal Enfield nyergében. Ezek a sport sikerek hatalmas lökést adtak az Amerikai piac meghódításához.
1974-ben a Japán motorkerékpár inváziónak még mindig ellenálló Royal Enfield szövetséget kötött a Német Zündapp gyárral.A szövetségnek köszönhetően a Royal Enfield beszállt a moped gyártásba is.
1990-ben legördült a gyártósorról a világ első Diesel üzemű motorkerékpárja a Royal Enfield Taurus Diesel.
1993-ban megkezdődött a Bullet 500 típus gyártása, azóta is ez a legkeresettebb modell. 1994-ben az új befektető, az Eicher group belépésével az új cég név: Royal Enfield Motors Limited lett.
Napjainkban a polgári használat mellett a Royal Enfield motorok az Indiai hadseregben teljesítenek szolgálatot, elsősorban a határvédelmi erőknél, helytállnak a sivatagokban, trópusi erdőkben, valmaint a 6000 méter magas hegységekben is katonai és polgári célokra is.
2005-ben a Royal Enfield eladások Angliában 24%-al növekedtek, a 600 Bullet motorkerékpárt regisztrálták ebben az évben, míg a többi motorkerékpár eladás csak 2%-kal nőtt.
Az Angol piacon a Royal Enfield Bullet-ből többet adtak el, mint a közkedvelt Vespa retro sílusú robogóiból.

11 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!