Autó, motorGaléria
Kyssaty·

Autó-motor, amikor nem sikerül semmi. (Hosszú nézelődés)

:cool::cool: A rally kifejezést, mint a motorsport egyik szakágának megnevezését az 1911-es monte carlo-i versenyen használták először, majd a 20-as évek végére már általánosan elfogadott kifejezéssé vált. De a rallyzás története még ennél is távolabbra nyúlik vissza. Az első, rallynak nevezhető ügyességi versenyt 1894-ben rendezték. Ez volt a Paris-Rouen Horseless Carriage Competition (Concours des Voitures sans Chevaux), vagyis a Párizs-Rouen Kocsiverseny. A táv úgy 100 kilométer körüli volt, és a Paris című napilap hirdette meg. Úgy gondolták, hatalmas lesz az érdeklődés az akkoriban teljesen újdonságnak számító autók iránt. Az ötlet jónak látszott, a gyárak is rögtön rákaptak a dologra, és pénzdíjakat ajánlottak fel a győzteseknek. A távon kívül ügyességi versenyt is kellett abszolvániuk a résztvevőknek, amit egy egy zsűri díjazott, a látvány alapján. A győztesek Panhard-et-Levassor, valamint a Peugeot voltak... Ez alapján az elképzelés alapján újabb és újabb versenyeket szerveztek Franciaországban: volt egy bizonyos táv, amit a technikának bírnia kellett, utána pedig ügyességi próba a pilótáknak. Fokozatosan beépültek a mai rallyban is használt elemek: az időmérő pontok, az egyesével rajtoltatás, térképek, majd az itiner, a fő útról való letérés és egyes szakaszok erdei utakon való teljesítése... Az első nagyszabású verseny a Párizs-Bordeaux-Párizs volt, 1895-ben. Emile Levassor nyerte Panhard-et-Levassor típusú járgányával. Az össztáv 1178 km volt. Ha ezt a távot képzeletben, szünetek nélkül teljesítette volna, akkor az ideje 48 óra 48 perc lett volna, és abban az időben fantasztikusnak számító 24 km/órás az átlagsebessége!... Ahogy fejlődött az autóipar, úgy nőtt a sebesség is. Nyolc évvel később Fernand Gabriel a Párizs-Bordeaux távot ugyanezen az úton 5 és egy negyed órával jobb idővel teljesítette Mors típusú kocsijával, tehát az átlagsebessége már 105 km/ó volt!! A sebesség azonban komoly veszélyt jelentett a többi közlekedő, valamint a nézők számára is. Az 1903-as Párizs-Madrid versenyen számtalan baleset történt, amelyek közül 8 volt halálos. A francia kormány a közvélemény felháborodására (szerencsére csak átmenetileg) betiltotta az ilyen jellegű versenyeket, csak jóváhagyásra, zárt főutakon rendezhettek gyorsulást a műkedvelők. Nem sokkal ezután megépült az első nyilvános versenypálya Angliában, az Englands Bookland, és úgy tűnt örökre vége a "rallyzásnak" Franciahonban. Olaszország, az európai autógyártás másik fellegvára, nem sokkal maradt el a franciáktól. Ők is 1895-ben rendezték az első autós maratoni-ügyességi versenyt, a Torino-Asti-Torinot. Az első nagy érdeklődéssel kísért futam az 1897-es Lake Maggiore volt, ami Aronából vezetett Stresaba és vissza. 1906-tól már hagyományos, minden évben megrendezésre kerülő, elismert versennyé vált a Sicilia Targa Folio, majd még ismertebb lett az 1912-ben először megrendezett Giro di Silicia, amit a II. Világháborúig minden évben lebonyolítottak. A legnevesebb és legpatinásabb olasz verseny azonban a Mille Miglia (Ezer Mérföld) lett, amit először 1927-ben tartottak meg, utána pedig még további 24 alkalommal, a háború előtt és után is. A Mille Miglia több nevezetes elemet adott a rallyzásnak: itt rajtoltattak először egy perces időközökkel - azelőtt tömeges rajt volt, vagy mindenki akkor indult, amikor akart. Ezzel a megoldással szerették volna a rendezők elkerülni a tömeges baleseteket, és látványosabbá tenni a versenyt a nézők számára. :|Kellemes napot mindenkinek!;)
Autó-motor, amikor nem sikerül semmi. (Hosszú nézelődés) - 1
1 / 32
18
11
7184

💬11 Comments

Sort:

Jelentkezz be a hozzászóláshoz

Bejelentkezés

Hasonló posztok

Autó-motor, amikor nem sikerül semmi. (Hosszú nézelődés) - Képtelenség